mikrorope

 Gödrös, hófehér maszkká torzult arcába nézek a halálnak és mosolyba rendezem vonásaim,még van időm míg találkozóra hív, míg rothadó leheletét bőrömön kell érezzem, míg csontos kezét csuklómra kulcsolja, amíg megcsókol foszló ajkaival.Még van időm...!

Vagy ha nincs hát még kérnék egy keveset, ha lehet. Tőled kérem, mert csak Te adhatsz, Hozzád fordulok mert senki sem ismer úgy ahogy Te. Kérlek adj még időt nekem. Erőért és időért fohászkodom,hogy véghez tudjam vinni amit rám mértél. 

Legsötétebb óráimban, mikor kicsavar az élet és magam mögé ránt a sorsom, Rád gondolok és arra, miért is fordulok el Tőled, mikor Te ajándékoztál meg a lehetőséggel.

Megadtad az esélyt nekem és ha bele gondolok miféle kiváltságokban van részem örömömben könnyem hullik,ha még maradt, mert bizony sírtam már eleget.

De imádok végig sétálni a Jedlik hídon napsütésben, kezem a korláton végighúzva messzeséget nézni, leérve ellátogatni a partra ahol olyan sok fontos beszélgetés zajlott már le, tovább menni és letelepedni a holtágnál ahol életemben először rajongásig szerettem a fizikát, és végül  hagyni hogy megsimogassa arcomat egy rég elfeledett nyári szellő. Úgy szeretem én ezt a világot, hála fűti testem minden egye lélegzetvételemmel, mert egy kincses szigetet teremtett nekünk Isten. Emberek, keressük meg az elrejtett gazdagságot, ami mélyen van elvásva, de csak is ránk vár.

Néha tűnődöm, miért olyan nehéz megbocsátani, miért olyan nehéz felejteni, vagy csak nekem ilyen terhes ez?Nyomja mindkét vállam a felelősség és a sok emlék. Nem maradnak helyükön könnyeim, de most mégis hálát rebegek, mert oly sok mindent kaptam már,és olyan élményeket mondhatok magaménak...amilyeneket te is...Gondolj csak bele mi mindent értél már el, hány helyen jártál, hány szerelmes tekintet követett, gondolj bele ki mindenki ölelt már magához őszintén. 

Én már éltem olyan szépet mit ember meg sem érdemel , és most ezért összeteszem a két kezem és az öröm könnyeivel arcomon köszönetet mondok azokért a percekért. Még az sem tudja melyek voltak ezek a pillanatok aki kezeimet szorongatva élte át velem, de Te tudod és most titkon megvallva neked boldogan szorítom magamhoz az egész gyönyörű világot.

Utolsó puha csókját az életnek megtartom magamnak, forró ajkait fogaim közé szorítom és behunyom a szemem, hogy egy az örökkévalóságig emlékezzek milyen volt reggelente kinézni az ablakon, milyen volt boldogan felébredni valaki mellett, milyen volt a friss kenyér íze, milyen volt édesanyám mosolya,mikor beteg ágyam mellé ült...hogy ne felejtsem el azokat akik jók voltak hozzám, és azokat sem akik vétettek ellenem, hogy megtanuljam a megbocsátást, hogy végre megbékéljen a lelkem.

Szeretek élni Istenem, kérlek fogadd el feléd nyújtott kezem, kérlek adj nekem békességet, hogy el tudjam viselni amit rám mértél...