mikrorope

És megint azon kapódom, hogy szemben ülök velem a vonaton. Látom arcom a tükröződő üvegben,bámulom a rohanó tájat amíg el nem homályosul szemem előtt.Eső áztatja a poros üveget.Végig fut a hátamon a borzongás, üresen élő, ébren is álmodó test vagyok és most nem tudom…

Már rég láttam így a saját városom, a hatalmas felhőkarcolókkal, a lemenő nappal ami vörösre festette a felhőket, a sötét utcákkal, minden mocskával, mélységével, szépségével és magasságával együtt. Becsuktam az ajtót, kikapcsoltam az örökké háttérzajként nevetgélő…

Hiába.Akkor is. Ez van. Mit hoz? Nem tudom, de akkor is, ha nem akarod....Addig ne nézz rám és ne gondolj velem, addig én is csendben maradok. Olyan régóta játszom, hogy az vagyok neked aki, pedig oh dehogy...Régóta és már fáj, már fölösleges, nincs értelme hazudnom a világnak…

sajnálni tudom csak, hogy elvesztegettem az időt!hogy nem mondtam ki amit ki kellett volna, hogy nem tettem eleget a boldogságomért, hogy elsétáltunk egymás mellett te meg én. rázza szívem a szomorúság, epeszt a bánat de tehetetlen vagyok mert tudom, hogy csalódni fogok, hogy…