A nyári derűvel arcunkon sétálunk a Kerék úton és magunkban keressük a válaszokat. Sokak lennénk, erős volna a dühödt akarat, ha volna de nincs. Csak csupasz megfáradt résnyire kinyílt szemek és a boldogtalan keserű lélegzet. Érezzük azt, hogy szinte arcon csaptak minket, érezzük a rossz döntések súlyát vállunkon, annyira mélyen vagyunk most igazságtalanok magunkhoz is, hogy felüvölt bennünk a fájdalom.
Én annyiszor mondtam már nemet magamnak, hogy el is feledtem, hogy halljam meg az igent.Máshogy zeng a fülemben minden szó, igazság nélkül üresen minden egyes betű és akkor is hiányzik valami,ha mellettem ül egy egész világ.
Ketyeg az óra a falon,számolja a másodperceimet.Újra és újra megkondul a harang, felragyog a tavasz első sugara, a nyár erős fénye perzseli a nyakunkat, lehullanak a levelek, szállingózni kezd a hó, kibúvik az első hóvirág,újra pusztít a szárazság és mire ismét elhullajtja összes levelét a vén eperfa... hazaérek.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.