A város felégett körülöttem és új ösvény nyílt a lángtengerbe.Háborog a szívem. Áldom azt akit ti Istenként ismertek és azt, akit én már valahogy egészen máshogy, de átkozom magam amiért ilyen kegyetlenül lázad a mellkasomban dobogó fáradhatatlan szív.

Elégedetlenség, félelem az elkövetkezendőktől, apró-csetlő magányosság, önzés.

Mi a boldogság? Magam sem tudom, hiszen ha az álmok beteljesülnek csupán ideig-óráig élvezem ki annak édes örömét, ha beteljesületlen meddő virágok maradnak a vágyak, egy heves eső megrohasztja azokat és beszennyezi vele lelkemet és életemet.

Mi a lélek? Ajándék! Ha az Élet , a Sors, Isten nevezd ahogy akarod, megáldott eggyel örömködj, van okod. Ritka kincs ez, pénzre nem váltható, de szeretetre, hálára, alázatra, bátorságra igen. Hát valld, hogy lelked ajándék,szabad és sérthetetlen. Őrizd, de ne zárd el. Mutasd meg szabadon legszebbik arcát. Legszebbik arcodat.

   El kell fogadnunk, azt amit ránk mértek. Amit vállunkra tettek még születésünk előtt. Hosszú játszma ez, a megbékélés és néha-néha talán lehetetlen feladat. De el kell induljunk a magunk által kijelölt úton, ahhoz, hogy megismerjük az életnek ránk vonatkozó teveit.

Induljunk el ma is...