Itt ül velem szemben és most nem rám figyel...pontosabban csak én vagyok a fejében, engem lát minden egyes pislantásnál a belső vásznon, de most emailt ir, gépel mert zavarba van, mert tudja, hogy nem küzdheti le magát ilyen nagyon egyszerűen.
Én le sem veszem róla szemeim, nem érdekel, hogy fél, az sem, hogy még inkább zavarba hozom.Kedvtelve vizsgálom a vonásokat, a komoly tekintetét, a gödröcskéket az arcán.Az ujjai kopognak a billenytükön,a szivem csendesen lüktet a fejemben.Kezemből a földre hull a lustán felcsapott magazin, lábaim maguktól állitanak talpra,lépteim zaját elnyomja a millionyi gondolat mely most a fejünkben körtáncot jár.Kezeim maguktól kulcsolódnak lágyan nyaka köré, a puha fürtöket ujjam alatt érzem,test testhez simul, forró ajkak egymás útját járják.
Végre enyémek a kezek, a szemek, a lélegzet, a pillanat.
Aztán csak fekszünk egymás mellett és hálálkodunk magunkban...ki-ki a maga Istenéhez.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.