Örökké valóságnak tűntek az évek
Már átadtam mindent,azt is mi enyém
Szavakat keresek és messze tűnődöm
Itt várok rád most én Sion hegyén
Bajtársak voltunk a nehéz csaták alatt
Fagyos föld érlelte lelkünket
Sokszor nyitottuk szólásra ajkunk
De szavak nélkül is értették tettünket
Ahol a szívünk volt, kincset mi nem leltünk
Záporoztak könnyeink untalan
Vártuk a szebb jövőt és tudtuk egymásról
Bajtársa nélkül a másik hontalan
A hátam mögé pillantva,a múltamat nézve
Téged is látlak, jó öreg barát
Köszönöm Neked, hogy részese voltál
Vedd most nyakadba az útnak porát.
A hosszú évek most percnyinek tűnnek
Nem kérek vissza, semmit mi enyém
Mély sírt ásunk most, és belé elrejtjük
Búcsú könnyeink, itt Sion hegyén
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fontenay vicomtéja 2012.05.01. 23:12:41
Tegnapból holnap épül
Repterek neonfénye vár
Arcodon az idő mélyül
S egyre változik a táj
Most nyarak s telek lassú
Egymásutánisága omlik
S életünk messzire sodró
Fodros folyammá válik
Vasúti kocsik halk zakatolása
A messzi emlékek reppenő talánya…
S mi vár ránk egy életen?
Végtelennyi küzdelem!
Most még délibáb az idő egén
A perc ott Brüsszel legszebb terén
De eljön az majd mihamarabb
Mikor utunk újra összeér…