Nem tudok több lenni mint ami vagyok, és ami nagyobb baj,hogy kevesebb sem. Ha színpadon állok, ha pulpituson, ha a földben fekszem ha csak az ágyban, a méltóságom mindig párhuzamos tengelyen forog a szívemmel.
Sajnállak téged, sajnálom, hogy annyi észhez nem párosult elég önuralom és sajnállak, hogy odaszülettél ahova...Sajnálom magam is, amiért téged sajnállak és nem tudok segíteni rajtad.Ez sem jobb ám, mint a semmi...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.