Talán mindent amit gondolok ha rád nézek, más majd szavakba bírja önteni.Máskor meg túl sokat mondom és félek, hogy elkopik a szó, félek hogy nem érted miről beszélek, mert nem érezted még sosem, most sem és nem is fogod. Jó, hogy van mit félteni, de olyan gyötrelmes néha kételkedni, hogy legszívesebben fognám és a sarokba dobnék mindent amit eddig tettem. Mi van ha már késő? Egyszer valaki azt mondta: ' nem éreztem magam elégnek, hogy reggelente felvidítsalak, ha rossz kedved volt'.
Elég vagyok?Néha úgy érzem nem vidít a hangom és elkopott a szó. A magány a távolság és a napok amik rohannak fejem felett. Nem érzem magam elégnek hogy levegyem a válladról a létező terhet.
Mi van ha valaki éreztetni is tudja azt amit én érzek?
Mi van ha már megfogant ami örök kárhozatra van ítélve? Sokat kell még várnom, hogy igaz béke jöjjön?
Sok pardont kell még leírni és sok csöndet kivárni a zsoltárban amit a vasárnapi áhítatban zengünk? Sokszor fogsz még elnézni mellettem?
Még nem kopott el a szó, még talán vidít egy hang a vonal túlvégén, de egyszer eljön majd az idő...Ez egy játék, melybe az egyik fél végül úgy is veszít... Várjuk ki a végét.
Miért kell mindennek a végét lássam? Kérdem én most alássan...
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.