....sokáig forgolódom az ágyban, a szoba jégverem mégis érzem azt a meleget amit emlékbe, örökül hagytál nekem.Beleburkolózom, visszhangot ver saját szuszogásom, nyikorognak vádlóan a falak. Szerelembe öltözve várok, míg újra látlak. Lakatot téve szívemre, hogy csak téged engedjelek be,neked tartogatom minden meghitt zugát.
...félősen hallgatom a neszeket miket az üres ház hallat.A jeges vízcsövek csöndesen csikorognak ,széktámlák reccsenek mintha még itt lennél és rám várnál a megterített asztalnál, a matrac rugói megfeszülnek ahogy összegömbölyödöm rajta. Zokog az otthonom, mert kiléptél kapuján.
...csak várom, hogy gyorsabban teljenek a másodpercek, vagy hogy visszatekerhessem az átkozott mutatókat, hogy újra hozzám bújj, hogy mondd amit annyiszor hajtogatsz, hogy idegesíts egy kicsit, hogy ne hagyj végig nézni egy filmet, hogy hadakozz velem az igazadért. Minden gyönyörű vonásod hiányzik ilyenkor.
...már nem is hasonlít rám amit itt hagysz,mert te nem a másik/a jobbik/ hiányzó felem vagy, te minden vagy ami én, te magad lettél én, és minden héten magaddal viszed a lelkemet, egy porcikám sem marad meg nekem.
...csak azt várom, hogy visszajöjj, mert te vagy az egyetlen aki ismeri minden igaz és hazug szavam,aki egyetlen mosolyával megváltja a világomat,akiért a sok is csekélység.Te ringatod el fáradt testem minden este, Te sétálsz csapongó elmémmel mikor túl sokat zakatolt hiába,Te öleled magadhoz könnyező szívem,mikor senki sem érzi bánatom.
Miután kilépsz az ajtómon, csöndes imában köszönöm meg Istennek, hogy az enyém vagy, hogy ilyen csodát teremtett nekem.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.